1937-ben született, politikus. Tizenkilenc évesen vett részt a forradalomban, amelyhez az első napon, a Rádió ostromakor csatlakozott. Október 24-én került a Corvin közi csoporthoz, ahol segített a sebesültek ellátásában. Később egy másik közeli ellenállócsoporthoz, a Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozott. A fegyveres harcokból is kivette a részét. November 4-én a harcok közben megsebesült és kórházba került. Nem sokkal később Ausztriába ment, azonban néhány hét múlva hazatért és segédmunkásként dolgozott. 1957-ben letartóztatták, halálra ítélték, majd ítéletét életfogytiglanra módosították. 1970-ben az utolsó forradalmárok között szabadult. Varrónőként, majd takarítónőként dolgozott, 1980-ban rokkantnyugdíjas lett. A rendszerváltoztatást követően aktív szerepet vállalt számos 1956-os szervezet munkájában. 2006-tól 2014-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Az 1956-os Emlékbizottság védnöke.
Havrilla Béláné, született Sticker Katalin és Wittner Mária
Fotó MTI
Hóhér, vigyázz!
magyar portréfilm, 89 perc, 2007
Portréfilm Wittner Máriáról.
A Wittner Mária életét bemutató portréfilmjében nem a szokványos módon örökítették meg az alkotók az egykori '56-os forradalmár és szabadságharcos életét és gondolatait. Megismerhetjük, miként lettek 1956-ban a fiatal lányokból fegyverforgató forradalmárok, majd a halállal büszkén farkasszemet néző kivégzettek. Sokat hallunk Wittner Mária barátnőjéről, Havvrila Bélánéról. Katival nyolc hónapon keresztül voltak cellatársak a siralomházban. Az ő emlékét is idézi a film címe, hiszen Kati arra kérte a hóhért, vigyázzon a hajára, mert szépen akar a túlvilágon Isten elé állni.
HOSSZÚ BETEGSÉG UTÁN WITTNER MÁRIA ITTHAGYOTT BENNÜNKET.
Ha volt valaki, aki nehéz, mégis felemelő életutat járt be, akkor Mária volt az. S ha volt valaki, aki a megpróbáltatások között mindvégig nemes lelkű, egyszerű ember tudott maradni, az szintén ő volt. Sorsa nemcsak nemzedékével, hanem az egész nemzetével fonódott össze mindörökre.
Már az indulás sem volt egyszerű számára; szülői gondoskodást nélkülözve nőtt fel. Kétéves korától az 1950-es államosításig a karmelitáknál nevelkedett, majd állami gondozásba került. A gimnáziumot félbehagyva Szolnokon, majd Kunhegyesen dolgozott gépíróként. 1955-ben született meg első gyermeke, akit egyedül nevelt.
Az 1956-os forradalomba a kezdettől bekapcsolódott a fővárosban. Sérülteket látott el, majd a november 4-i sebesüléséig részt vett a fegyveres harcokban is. Disszidált, majd néhány hét után hazajött. 1957. július 16-án tartóztatták le, 1958. július 23-án pedig első fokon halálra ítélték. A vád: „fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás, disszidálás”. Kétszáz nap elteltével az ítéletet másodfokon életfogytiglanra változtatták. 1970. március 23-án, tizenhárom év rabság után az utolsók közt szabadult.
1972-ben férjhez ment és Dunakeszire költözött, kisebbik gyermekének 1973-ban adott életet. Varrónőként, takarítónőként dolgozott egészen 1987-ig, amikor megromlott egészségi állapota miatt leszázalékolták.
A politikai életbe 1989-ben, a Kádár-rendszer bukása után kapcsolódott be. Részt vett számos ’56-os szervezet munkájában, neve összeforrt markáns antikommunizmusával.
2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján nagy hatású beszédet mondott a parlamentben. Megidézve az áldozatokat, a többi között a történelem meghamisításáért, az ország kifosztásáért vádolta a „szocialista köntösbe bújt hóhérokat”. Beszédét így zárta: „A Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket”.
2006-ban és 2010-ben csatlakozott a Fidesz országgyűlési képviselő-csoportjához. Az első ciklusban a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, a másodikban az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja volt. Emlékezetes volt fellépése azon a 2006-os vitán, amely a forradalom 50. évfordulójának megünneplése kapcsán robbant ki. Több szervezet és egykori forradalmár – köztük Mária - nem kívánt együtt ünnepelni a szocialista többségű kormányzat képviselőivel. Élesen bírálták a felállítandó hivatalos 1956-os emlékművet is, amelyre ők inkább az elnyomás szimbólumaként tekintettek.
„1956 igazságának továbbvitele életem része maradt” – fogalmazott önéletrajzában. A közélettől tehát soha nem vonult vissza, szívesen adott nyilatkozatot, beszélt életéről, hiszen haláláig élő tanúja volt ’56-nak és az azt követő, fordulatokban igen bővelkedő eseményeknek. Munkásságát és emberségét számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, az Emberi Méltóságért díjat is, díszpolgárává avatta Dunakeszi, Csepel és Józsefváros.
Nagyon sok szerető barátja, jóakarója volt, olyanok is lelki közösséget vállalhattak vele, akik személyesen nem ismerték.
Mária a szó legnemesebb értelmében mindvégig civil tudott maradni. Egyszerű életet élt, nem tett szert vagyonra. Nyílt beszédét, világos üzeneteit csak az nem értette, aki nem akarta. Gondolatait sokszor lejegyezte, ezek a „viharvert füzetek” tanúskodnak mély hitéről is. A nehézségek, rabság igazi szabad lélekké nemesítették, akivel „nem tudnak mit kezdeni a Kajafások”.
Az 52A559. számú volt halálra ítélt örökre velünk marad. Sorsa, munkássága, embersége kitörölhetetlen nemzetünk történetéből.
Családoddal, barátaiddal együtt érezve búcsúzunk tőled, drága Mária.
Forrás: https://port.hu/adatlap/film/tv/hoher-vigyazz---a-siralomhaztol-a-parlamentig---portrevazlat-wittner-mariarol---hoher-vigyazz/event-tv-487992418-301/movie-93428