„Ebben az évben Magyarországot, mely háromszázötven éven át fennállott, a tatárok hada elpusztította"
(A niederaltaichi monostor évkönyve 1241-ben)

A távol-keleten fenyegetően felemelkedik a mongol sárkány

A 13. század elején egy új hódító nagyhatalom bukkant fel a távol-keleten, a Kínai Császárságot is leigázó Mongol Birodalom. A birodalom alapítója, Dzsingisz kán uralkodása alatt a mongolok Észak-Kína meghódításán kívül egészen a Kaszpi-tengerig, illetve Indiáig terjesztették ki a birodalmuk határait.

Dzsingisz halála után az örökébe lépő, és 1229-ben a kurultáj (törzsi nagygyűlés) által mongol nagykánná választott Ögödej tovább folytatta a hódításokat. Miután Ögödej hadai lerohanták Koreát és megszállták Perzsiát, a Mongol Birodalom Európa felé nyújtotta ki veszedelmes csápjait.

1235-ben a birodalom fővárosában, Karakorumban összeült kurultáj egy nagy nyugati hadjárat elindításáról döntött, amelynek élére Dzsingisz rangidős unokáját, az amolyan királycsináló szerepet is betöltő Batu kánt nevezték ki.

Batu, a tehetséges hadvezér fegyelmezett seregével már a rákövetkező évben leigázta a Volgai Bolgárországot,

- és benne Magna Hungáriát -, a behódolni nem hajlandó ellenálló Rusz városokat, így többek között Szuzdalt, Vlagyimirt, valamint Jaroszlavot pedig porig égette, és a lakóit legyilkolta. Batu kán 1240-ben bevette Kijevet, a távol-keletről érkezett mongol hadak az év végére a Kárpátok közelébe értek. 1241 elején így már küszöbön állt a Magyar Királyság elleni közvetlen támadás.

Csodálkozom rajtad, magyarok királyocskája

A mongol veszélyről szóló első hírek 1229-ben futottak be a budai királyi udvarba, akkor, amikor a távol-keleti hódítók elől menekülő orosz bojárok II. Andrástól kértek védelmet.

Julianus barát, aki rendtársával, Gerhardusz páterrel együtt 1235-ben az esztergomi domonkos rendházból keletre indult az ott maradt magyarok felkutatására, sikeresen eljutott az egykori őshaza, Magna Hungária területére, és már konkrét hírekkel érkezett vissza Budára, 1236-ban.

A Magna Hungáriában maradt magyarok arról tájékoztatták Julianust, hogy értesüléseik szerint a mongolok Európa ellen készülődnek. Amikor Julianus visszaérkezett hosszú és kalandos útjáról,

azonnal kihallgatást kért IV. Béla királytól, akit részletesen tájékoztatott a mongol fenyegetésről szerzett értesüléseiről.

A barát 1236-ban másodszor is felkerekedett, hogy visszatérjen Magna Hungáriába, ám amikorra odaért, a mongolok már elfoglalták és feldúlták a magyarok egykori őshazáját. Julianus e második útján a mongol udvarba is eljutott, ahol Batu kán személyesen fogadta a nyugatról érkezett dominikánus szerzetest.

A kán Julianus útján egy igen barátságtalan, fenyegető hangú levelet küldött IV. Béla királynak, amelyben felszólította a magyar uralkodót, hogy ellenállás nélkül hódoljon meg neki.

„Én a kán, az Égi Király küldöttje, kinek hatalmat adott a földön, hogy a meghódolókat a maguk viszonyai között fenntartsam, az ellenszegülőket pedig eltiporjam: csodálkozom rajtad, magyarok királyocskája, hogy amikor már harmincadszor küldök hozzád követeket, vajon miért nem küldesz vissza közülük egyet sem hozzám?... Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, hogy sok az alattvaló katonád, és, hogy egyedül uralkodsz egy nagy királyságban, és éppen ezért saját jószántadból nehezen hódolsz meg előttem. Pedig jobb és üdvösebb lesz reád nézve is, ha önként hódolsz meg előttem" – áll többek között Batu fenyegetődző üzenetében.

A mongolok megállíthatatlan nyugatra törésének azonban más konkrét jelei is akadtak.

1239-ben a Kárpátoktól keletre élő és zömében megkeresztelkedett kunok a mongol nyomás elől menekülve, fejedelmük, Kötöny útján bebocsáttatást kértek a Magyar Királyság területére.

IV. Béla európai kortársaival szemben, komolyan vette a mongol fenyegetést,

ezért bebocsátotta a kunokat azt remélve, hogy általuk is erősítheti az ország védelmi képességeit, mert nyugatról szinte semmilyen segítségre sem számíthatott.

A pápának fontosabb volt a sarc, mint a mongol veszély elhárítása

Hogy felkészüljön a várható mongol invázió visszaverésére, IV. Béla követeket küldött IX. Gergely pápához, valamint a német-római császárhoz és a francia királyhoz, segítséget kérve Batu kán Nyugat- Európát is fenyegető támadásának elhárításához.

A magyar király azonban a szép szavakon kívül nem kapott semmi mást az európai koronás főktől.

A pápát elsősorban a német-római császárral vívott hatalmi harcai kötötték le, de IX. Gergelyt a Vatikán gazdasági befolyásának kiterjesztése is jobban érdekelte a mongol veszéllyel szembeni összeurópai szövetség egybekovácsolásánál.

Az egyházfő, noha megígérte IV. Bélának, hogy keresztes hadjáratot hirdet a mongolok ellen,

de ebből az ígéretéből sem lett semmi.

A negyedik szentföldi keresztes hadjárat után a nyugat-európai udvaroknak ugyanis már nem fűlött a foguk egy újabb ehhez hasonló vállalkozáshoz, és erősen alábecsülték a mongol fenyegetést is, mivel Batu kán egyelőre még nem az ő határaikhoz állt közel.

A magyar udvart II. András uralkodása idején a pápa nyomására érzékeny jövedelemveszteség érte;

az egyik legjelentősebb királyi bevételnek számító sójövedéket András ugyanis kénytelen volt elvenni a neki ebből hatalmas adót fizető izmaelitáktól, és átadni egyháznak.

A király az 1222-es Aranybulla módosításával további privilégiumokat, így többek között teljes adó és vámmentességet kényszerült adni az egyháznak, mert II. András ellenállása miatt IX. Gergely kiközösítette az országot.

Batu kán Magyarország elleni készülődésének idején az ütőképes haderő kiállítását az erősen megcsappant királyi jövedelmek is hátrányosan érintették, IV Béla tehát több, mint nehéz helyzetben volt.

Nemcsak Magyarországnak, hanem a lengyeleknek sem segített a nyugat

A Magyarország elleni támadás tervét Batu kán hadvezére, Szubotáj dolgozta ki. A teljes mongol haderő kilenc tümenből ( mai terminológiával élve úgy mondhatnánk, hogy hadosztályból), összesen mintegy 90 ezer harcosból állt.

Batu úgy vélte, hogy amennyiben megtámadja Magyarországot, bizonyos, hogy a lengyelek a magyarok segítségére sietnek, és északról oldalba támadják. Ezért a Magyar Királyság elleni nagy hadműveletet összekapcsolta egy Lengyelország elleni megelőző csapással.

II. Henrik lengyel király az országa nyugati határán várta az onnan beígért segítséget, ám eközben a Legnica közelében összevont királyi seregen rajtaütött Szubotáj egyik hadteste, és az 1241 április 9-én lezajlott ütközetben megsemmisítő vereséget mért II. Henrik csapataira,

aki magyar uralkodótársához hasonlóan, hiába várt a nyugatiak segítségére.

Batu kán ezután Szubotáj haditerve szerint, Magyarország ellen vezette a kegyetlenségéről hírhedt seregét.

A kelet felől közeledő mongol fősereg a mai Bukovina területén kétfelé oszlott: az egyik hadtest Kadán parancsnoksága alatt betört Erdélybe és feldúlta Besztercét, Kolozsvárt, valamint elpusztította Váradot, Örvéndet és Tamáshidát, majd Csanádnál egyesült Szubotáj délről érkező hadtestével, amely Gyulafehérvártól Szebenig ugyancsak mindent elpusztított.

A mongol hadtestek a Maros vonalán gyors ütemben haladtak az ország belseje felé.

Batu kán másik seregteste északon még március 17-én átkelt a Vereckei-hágón.

A mongol portyázók sebes lovaiknak köszönhetően villámgyorsan, alig három nap alatt Pest, Vác és Esztergom határába értek.

Hiába törtek be azonban Pestre és gyújtották fel Vácot, IV. Béla páncélos nehézlovassággal, valamint számszeríjászokkal megerősített serege elől sietősen visszahúzódtak egészen a Sajó vonaláig.

A kunok rabolva és fosztogatva hagyják faképnél a királyt

IV. Béla királynak a nehézségek ellenére mintegy 50 ezer fős haderőt sikerült kiállítani Batu seregével szemben, amely még így is kétszeres létszámfölényben volt. Béla a gyülekező seregtesteknek megtiltotta, hogy önállóan támadjanak a mongolokra, ám ennek ellenére

Csák Ugrin kalocsai érsek, és az egyetlen külföldi segítség, Babenbergi Frigyes a saját szakállukra megtámadták Batu kán egységeit.

A kalocsai érsek csapatát a mongolok szétszórták, de Babenbergi Frigyes győzelmet aratott felettük, ami jót tett a királyi csapat moráljának, és fellelkesítette a harcosokat.

Frigyes foglyokat is ejtett szép számmal, akiket felvonultatott, miközben belovagolt Budára. A hadifoglyok között akadtak kunok is,

ami miatt a magyarok elkezdtek gyanakodni, hogy összejátszanak a hátuk mögött a mongolokkal.

Emiatt Budán a felizgatott tömeg az éppen ott tartózkodó Kötöny kun fejedelmet és kíséretét meglincselte.

Vezérük halálának hírére a Kunságban gyülekező kun sereg szembefordult a magyarokkal, majd déli irányban rabolva és gyújtogatva elhagyta az ország területét. IV. Bélának ez az incidens a létező legrosszabbkor jött, hiszen így nem számíthatott a mongolok harcmodorát jól ismerő kun csapatokra.

Soha ne becsüld le az ellenségedet

Arra a hírre, hogy IV. Béla seregei élén elindult Pest alól, Batu kán sietve összevonta a szanaszét portyázó egységeit, a Sajó bal partján, a Hernád és a Takta képezte szögletben összpontosítva haderejét. Béla király beérkező hada a Sajó jobb partján elterülő sík terepen, a muhi pusztán ütött tábort.

A király az itt található egyetlen hídnál állította fel a seregét.

A tavaszi hóolvadás miatt megduzzadt Sajó kiváló természetes akadálynak számított, átkelést biztosító gázlókra csak jóval feljebb, illetve az alsóbb folyásnál lehetett számítani, így csak egyedül ez a híd biztosított biztonságos átkelési lehetőséget.

Béla király serege páncélos nehézlovasokból, vértes gyalogságból, számszeríjászokból, és besenyők alkotta könnyűlovasságból állt.

A királyi had elitjét harcművészeti tudásuk és tapasztalatuk miatt a kardforgatásban különösen járatos templomos és johannita lovagok alkották.

IV. Béla, hogy a rendkívül mozgékony ellenség ne lephesse meg, a haderejét egyetlen tömbbe vonta össze, amit összeláncolt szekerekkel és pajzsfallal vetetett körbe.

A szekértábor kialakítása egyértelműen arra utal, hogy a király akár hosszabb ideig is kitartó védelmi műveletekre készült. Noha ez a harcrend jó védelmi pozíciót biztosított a királyi hadnak,

ám volt egy súlyos hátránya: megfosztotta a sereget a mozgékonyságától,

lehetővé téve az ellenségnek a bekerítést, amennyiben gázlót talál a Sajón, vagy pedig elfoglalja a hidat.

Az előkészületekből a kán is arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok csak védekezni kívánnak. Önhittségében ezt az ellenfél általa feltételezett gyávaságának és gyengeségének tudta be, ami később keservesen megbosszulta magát.

Batu kán már a harc feladását fontolgatta, a súlyos veszteségek miatt

A kán és a mongol vezérek azt látva, hogy a magyarok védekezésre készülnek, támadást rendeltek el. Az 1241. április 11-én elkezdődött csata a híd elleni rohammal vette kezdetét. Batu azonban elszámította magát, mert nem vette figyelembe, hogy a keskeny híd kisebb erővel is sikeresen megvédhető.

Ráadásul egy, a mongol táborból megszökött orosz herceg még a támadás elindítása előtt felfedte a mongolok tervét Kálmán herceg, a király öccse előtt, aki harcedzett katonákat vont össze a hídfő védelmére.

A hídon átrohanó mongolokat a támadásra felkészült számszeríjászok sűrű nyílzápora fogadta,

akik százával estek össze vagy zuhantak holtan a folyóba, az ennek ellenére továbbra is a rohamot erőltető mongolokat pedig a páncéllal védett lovagok kaszabolták halomra.

Batu kán hídfoglalási kísérlete súlyos kudarcba fulladt, a mongolok véres fejjel és rengeteg halottat hátrahagyva voltak kénytelenek visszavonulni.

A csata első, április 11-i fordulója egyértelműen mongol vereséggel végződött. Batu kán másnap hajnalban ismét megkísérelte a híd elfoglalását, ám az előző napi kudarcból okulva, most már kőhajító gépeket is felvonultatott, hogy távol tartsa a számára életveszélyes királyi számszeríjászokat. Miközben a mongol csapatok egy része a híd ismételt elfoglalásával kísérletezett, Szubotáj seregteste a jobbszárnyon gázlót talált a Sajón, amelyen a mongol lovasság háborítás nélkül átkelhetett a túlpartra, hogy hátba támadja a király seregét.

Ennek ellenére, a magyar had továbbra is szilajon és sikeresen harcolt.

Kálmán herceg, oldalán a templomosokkal, sűrű rendet vágott a sikertelenül rohamozó mongolok sorai között.

Batu kán egyre idegesebben figyelte a túlparton zajló véres eseményeket, mert a harcosai úgy hullottak, mint a legyek, ilyen véres veszteség addig még nem érte a csapatait.

Számos főtiszt mellet még a kán testőrségének parancsnoka Bakatu is elesett.

A kán már éppen azon gondolkodott, hogy feladja a küzdelmet és visszavonul, amikor Szubotáj lovassága megkésve ugyan, de elérte a tábort. Ezzel új front nyílott, és most már kétfelé kellet védekeznie a szekértáborba szorult királyi seregnek. Az erők kényszerű megosztása miatt egyre több mongolnak sikerült átjutnia a hídon, és betörni a táborba.

Muhi nem tragédia, hanem az országot megmentő hősi eposz

Reggel hét óra körül elszabadult a pokol, amikor a mongolok mindkét irányból betörtek a királyi táborba. A szűk térben nem sikerült hadrendbe állni, a lovasságnak pedig nem volt hely, hogy kibontakoztasson egy ellentámadást. A hatalmas zűrzavar ellenére a magyarok hősiesen küzdöttek a túlerővel,

Kálmán herceg és a lovagjai még rengeteg mongolt megöltek a gyilkos kézitusában, de a templomosok is az utolsó szálig elestek.

De ennek ellenére újabb keserves meglepetés érte Batu kánt, ugyanis hiába törtek be nagy túlerővel a táborba, a magyarok vészesen fogyatkozó létszámuk ellenére , egészen estig kitartottak a számukra egyre reménytelenebb küzdelemben.

Batu másik nagy terve, a király foglyul ejtése ugyancsak kudarcba fulladt,

mert a magyar uralkodót, még kellő időben lovagjai kimentették a harc forgatagából.

Noha Muhinál a király serege végül vereséget szenvedett a túlerővel szemben, ám Batu győzelme is csak pirruszinak bizonyult: IV. Béla hadserege ugyanis nem várt, rendkívül súlyos és érzékeny veszteséget okozott a mongoloknak, és később sem szűnt meg a magyarok ellenállása.

Annak ellenére, hogy Batu portyázói végigpusztították az országot,

de sok kővár, így többek között Esztergom, Székesfehérvár vagy Pannonhalma alól véres fejjel kellett megfutniuk,

a főerőktől messze elkalandozó kisebb mongol csapatokat pedig lesből rájuk támadó magyar bandériumok kaszabolták le, még tovább növelve Batu kán veszteségeit.

Néhány hónapos dúlás után Batu kán feladva Magyarország megszállásának tervét, 1242 elején a sebeit nyalogatva kivonult az országból.

Néhány történész ezt azzal magyarázza, hogy Batu Ögödej nagykán halálhíre, a készülő fejedelemválasztás miatt hagyta el sietve Magyarországot.

A történelmi tények azonban nem igazolják ezt a széles körben hangoztatott teóriát. A mongol kurultáj Ögödej halála után ugyanis csak évekkel később, 1246-ban választott új nagykánt. Batu azért adta fel Magyarország leigázásának tervét, mert rájött, hogy abba belepusztulna a megmaradt serege.

A muhi csata a vereség ellenére ezért számít tehát IV. Béla és a hős, vitézül helytállt magyar királyi had stratégiai győzelmének, mert sok áldozat árán ugyan, de saját erőből, és külső támogatás nélkül is megvédték az országot.

Forrás: https://www.origo.hu/tudomany/20190411-muhi-batu-kan-taktikai-sikerenek-am-vegul-iv-bela-strategiai-gyozelmenek-bizonyult.html?fbclid=IwAR3s6T57j0RsF9AuWteVRIEOgLvW6MKPaFKmpZdHx2wpVT_p4qm6sn8tc4M