Magyar Hősök - A Hazáért éltek, haltak - Magyar Hazafiak

Főprofil: 1945-1956. közötti időszak és 1956., Múltunk, jelenünk: magyar történelmi események, ősi hitünk, vallásunk, emlékművek

Kölcsey Ferenc: Himnusz

hymn1.jpg

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, Isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak. A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt megtudtunk őrizni. Január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy - egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből. A Himnusz eredeti kézirata, a II. világháború frontjának közeledése idején, a Csekéhez közeli Álmosdon összegyűlt Kölcsey-rokonság jegyzőkönyvben megörökített döntése alapján, 1944-ben letétként került a Nemzeti Múzeumba. A Szózat kéziratait a Vörösmarty-család átruházott örökségeként őrzi a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának kézirattára. Kölcsey remekműve, a világ nemzeti himnuszköltészetének páratlan darabja s, hogy végül is melyik költemény, Kölcsey vagy Vörösmarty verse, a Hymnus vagy a Szózat vált a magyarok nemzeti himnuszává, azt a két megzenésített óda sajátos, vonzó versengése során, nem a törvény, hanem a törvénynél maradandóbb, népakarat döntötte el. Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én, nagy magányában Csekén írt Hymnusa csak több év múltán, a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurorában jelenik meg először, 1828 decemberében, másodszor pedig költeményeinek első gyűjteményes kötetében 1832-ben. A költő 1838-ban, 48 éves korában távozik az élők sorából, 1844-ben megzenésített Hymnusát sohasem hallhatta. A pesti Nemzeti Színházat bérlő Bartay Endre igazgató 1844 február 29-én 20 körmöci aranyas pályázatot ír ki a népszerűvé vált Kölcsey-költemény megzenésítésére. A pályázat nyertese Erkel Ferenc, aki egyetlen óra leforgása alatt írta meg a Himnusz zenéjét. A Kölcsey - Erkel- Himnuszt a pesti Nemzeti Színház mutatja be 1844 július 2-án. A széles nagy nyilvánosság előtt pedig először a Széchenyi hajógőzös vízrebocsátási ünnepén, az Óbudai Hajógyár munkásai éneklik el 1844 augusztusában.
(Kodály-Online nyomán Szent Korona Rádió)


220px-kolcsey_ferenc.jpg

Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.) magyar költő, politikus és nyelvújító.

Nemesi családból származott, édesapja Kölcsey Péter, édesanyja Bölöni Ágnes volt. Apja akkor halt meg, mikor fia 5 éves volt, ezért az akkor 5 éves Kölcseyt édesanyja Debrecenbe küldte iskolába, ahol 14 éven át, 1809-ig tanult. Jobb szeme világát gyermekkorában feketehimlő következtében elveszítette. 12 éves korában meghalt édesanyja, ezután a háztartást Panni néni, a család régi, hű szolgája vezette, s gondját viselte mind neki, mind három testvérének. A megyei hatóság az árva gyermekek gyámjául Gulácsy Antalt nevezte ki, némi anyagi támogatással ő is segített a családon.

1813-ban költészetet tanult. Még 1805-ben, Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, akinek barátsága nagy hatással volt rá. Nagyjából ettől az időtől fogva Kazinczy legfőbb oktatója és példaképe lett Kölcseynek.

1809-ben befejezte tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban, Pestre ment törvénygyakorlatra, azonban ügyvédi vizsgára már nem jelentkezett: feladta a jogi pályát az irodalomért. 13 éves korában írta első verseit. Álmosdra vonult vissza kis birtokára, s ott gazdálkodva, egyedül tanulmányainak élt. Mindemellett gondoskodott öccseiről is.

1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

1826-ban Pestre utazott, ahol megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot.

Az 1829. évi tisztújításkor a megye főispánja, báró Vay Miklós Kölcseyt tiszteletbeli aljegyzőjévé tette, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága pedig Pozsonyban, 1830. november 17-én, a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjává nevezte ki.

1832-ben Szatmár megye főjegyzőjévé, ugyanabban az évben november 6-án országgyűlési követté választották.

Mint politikus a reformok híve volt, küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerűsített átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért.

Hazatérése után többet politikai közszereplést azonban nem vállalt, kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy Társaság alapító tagja lett.

Utolsó nagy műve, Wesselényi védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített, kimerítette erejét. Rendkívüli tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi így emlékezett meg róla: „Nem közénk való volt”. Halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után 1838. augusztus 24-én meghalt.


1358_70_kultura_0511_erkelferenc.jpg

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.),

A magyar nemzeti opera megteremtője, a kiváló zeneszerző, karmester, zongoraművész és zenepedagógus apai ágon muzsikus dinasztia leszármazottjaként született, a család tíz gyermeke közül másodikként, egyben az első fiúként. Apja, Erkel József [1787-1855], nagyapja, id. Erkel József [1757-1830] és dédapja, Erkel Vilmos egyaránt képzett, élete rövidebb-hosszabb részét hivatásos muzsikusként töltő személy volt.
Egyes feljegyzések szerint a család ezen ága holland, más adatok szerint német eredetű, bizonyos azonban, hogy a dédszülők - a Wenckheim grófok szolgálatában állva - Pozsonyból költöztek Gyulára. Erkel (keresztnevének akkor szokásos írása szerint Ferencz) zenei tanulmányait szülővárosában, atyja irányításával kezdte, aki iskolai tanítóskodása mellett a magyargyulai plébániatemplom kántora és kórusvezetője is volt. 10 éves korában már orgonált és misék kíséretére is vállalkozhatott. Ismereteit 1822-től Pozsonyban - Klein Henrik [1756-1832] és Turányi Károly [1806-1872] útmutatásával - tökéletesítette. 1828-1833 között Kolozsvárott élt. Kapcsolatba került az 1819-ben megalakult "Muzsikai Egyesület" vezetőivel, majd a város akkoriban első számú zenei tekintélyének számító, később országosan ismert és elismert zeneszerzővel, Ruzitska Györggyel [1789-1869], akivel később őszinte barátokká váltak. Itt kezdte meg zongoratanári tevékenységét is, s itt lépett először koncertező művészként is közönség elé.
A pesti közönségnek 1834. május 4-én mutatkozott be a Nemzeti Kaszinóban rendezett est egyik hangszeres szólistájaként. 1835 tavaszától a Budai Várszínházban működő magyar színtársulat, a Nemzeti Játékszín karmestere. 1836-1837-ben a pesti Városi (német) Színház másodkarmestere, majd 1838-tól az egy évvel korábban megnyílt Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház zenei vezetője, később főzeneigazgatója. E minőségében nemcsak a zenei irányítás a feladata, hanem a társulatszervezés is (énekesek, kóristák, zenekari tagok, karmesterek szerződtetése, felügyelete, szereposztások, műsorterv készítése). E periódushoz fűződik művészeti vezetői (egyben alkotói) tevékenységének egy érdekes epizódja is: mivel Saverio Mercadante [1795-1870] műsortervbe felvett Az eskü (Il giuramento) c. operájának csak zongorakivonatos partitúráját sikerült megszerezni, a hangszerelést neki kellett elvégeznie. A mű Pesten ebben a formában került is bemutatásra.
1844-ben komponálja Kölcsey Ferenc versére a Himnuszt, 1848-ban meghangszereli az Egressy Béni és Szerdahelyi József által megzenésített Nemzeti dalt. Mélyen gyökerező magyar érzelmeit magával ragadják a szabadságharc eseményei. Bár tevőlegesen nem vesz részt a harcokban, magatartásával, alkotói tevékenységével nem hagy kétséget meggyőződése felől. Ő áll március 15-én a Nemzeti Színház karmesteri pultján, amikor a közönség mind sürgetőbb tüntetésére Katona József Bánk bánját félbeszakítva beinti a Hunyadi László c. opera híres "Meghalt a cselszövő" kórusát, majd sorban egymás után a Himnuszt, a Rákóczi-indulót és a Marseillaise-t.
A szabadságharc leverése rövid időre eltávolította a közszerepléstől és a komponálástól, csakhamar azonban újra a régi tűzzel tér vissza feladataihoz. 1853-ban megalapítja a (Nemzeti) Filharmóniai Társaságot. 1873-ban a Nemzeti Színház operai tagozata, 1875-ben a Liszt Ferenccel közösen létrehozott Zeneakadémia igazgatójává nevezik ki (előbbi annak elnöke lett). Bár 1874-ben formálisan lemondott nemzeti színházi posztjáról, élete végéig a társulat "tiszteletbeli főzeneigazgatója" maradt (tiszteletdíja megtartásával). Közben az 1867-ben Aradon megalakult Országos Daláregyesület országos karnagyává választotta (1881-ben lemond tisztségéről, de elfogadja a felkínált tiszteletbeli karnagy címet). 1884-től a Magyar Királyi Operaház főzeneigazgatója. 1867-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, 1889-ben Vaskorona-renddel tüntették ki. 1888-ban fényes külsőségek közepette, egy ország tiszteletétől övezve emlékeztek meg 50 éves karmesteri jubileumáról. 1890-ben visszavonult a nyilvános szerepléstől. 83 éves korában érte a halál.
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 145
Tegnapi: 86
Heti: 302
Havi: 8 677
Össz.: 836 624

Látogatottság növelés
Oldal: 1823.01.22. Kölcsey Ferenc: Himnusz
Magyar Hősök - A Hazáért éltek, haltak - Magyar Hazafiak - © 2008 - 2024 - magyarhosok.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »