Magyar Hősök - A Hazáért éltek, haltak - Magyar Hazafiak

Főprofil: 1945-1956. közötti időszak és 1956., Múltunk, jelenünk: magyar történelmi események, ősi hitünk, vallásunk, emlékművek

2011-09-30. 18:49

VÉGRE: Budaházyékat kiengedik a börtönből, a bíró házi őrizetet rendelt el, órákon belül otthonában lehet a hazafi

A Kuruc.info értesülése szerint percekkel ezelőtt megszüntették Budaházy György és Szász Endre István közel 2 és fél éve tartó előzetes letartóztatását. A bíró házi őrizetet rendelt el.


Hiába a díszlet, Budaházy volt az erősebb

Mint ismeretes, Budaházyt 2009. június 17-én vette őrizetbe a rendőrség, miközben a hazafi a Teve utcába ment gyanútlanul egy egyeztetésre, mit sem sejtve. A Kuruc.info úgy tudja, hogy Budaházyt a legszigorúbb körülmények között tartották fogva, egy évig még a napot sem láthatta, mert pusztán akkor vitték ki mindig rabszíjon a szabad levegőre, amikor már besötétedett. Hírportálunk úgy tudja, hogy a hazafi cellájával szomszédos zárkában a Cozma-ügy egyik gyanúsítottja, Sztojka Iván volt, Budaházy tehát ilyen cigánybűnözőkkel került egy körletbe.
A hazafit 2 és fél éven át próbálták megtörni, nem sikerült. Most végre hazakerülhet családjához, feleségéhez és gyermekeihez. Komoly bizonyítékot egyelőre nem láttunk Budaházy ellen, és a két és fél év alatt a sünök még odáig sem jutottak el, hogy kínjában Budaházy magára vállaljon ezt-azt egy szabadlábra helyezésért cserébe.
Szabadságot Budaházynak!
Friss #1: A Kuruc.info az interneten elsőként írta meg a jó hírt. Időközben az MTI és a HVG is megerősítette értesülésünket: "Szabadlábra helyezték Budaházy Györgyöt a terrorcselekmények vádjával folyó perben a Fővárosi Bíróságon.
Az ügyészség szerint Budaházy 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007-2009-ben terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal az akkori szocialista-szabad demokrata kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait megfélemlítse, és így befolyásoljon parlamenti döntéseket.
A politikai motivációjú támadások célpontjai javarészt az akkori kormánypárti politikusok otthonai, illetve az MSZP és az SZDSZ székházai voltak." (HVG)
Friss #2: Szász Endre Istvánt azzal vádolják, tagja volt a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek, s ő készítette a robbantásokhoz használt bombákat. Ajánljuk a korábbi videót, kiváltképp 12:50-től, hátborzongató az a lelki erő, ami Szaszkából árad. "Egy székely ember gerincét akarják ezek a férgek meghajlítani? Velem nem köt alkut senki!"
Friss #3: A bíróság a védelem indítványának helyt adva nem jogerősen megszüntette a legsúlyosabb kényszerintézkedést, és házi őrizetet rendelt el, így a több mint két éve fogva tartott Budaházy órákon belül diósdi otthonában lehet. Budaházy hívei tapssal, örömujjongással fogadta a döntést. Az ügyész fellebbezett, így a Fővárosi Ítélőtábla határoz majd jogerősen. A pénteki elsőfokú döntés viszont azonnal végrehajtható. A Budaházy-per november végén folytatódik. (Index nyomán)
forrás: Kuruc.info http://kuruc.info/r/2/85918/

2011.03.01.
Tárgyalássorozat indul

Március 2-án 9 órakor kezdetét veszi a terrorizmussal vádolt Budaházy György és 16 társa ellen indított per a Fővárosi Bíróságon. Aki megteheti, jelenlétével támogassa bajtársainkat, de viselkedésével senki ne adjon alkalmat a bíróságnak arra, hogy kizárhassa a hallgatóságot a tárgyalásról.

Hamarosan elkezdődik a tárgyalássorozat a terrorizmussal vádolt Budaházy György és tizenhat társa ellen. Március 2-ától várhatóan egy hónapon keresztül hetente minimum egy tárgyalás van kilátásban. Ez nem jelenti a tárgyalássorozat végét, csak azt, hogy egyelőre hat időpontról döntött a bíróság, a többi tárgyalás idejét menet közben jelöli majd ki.

forrás:
http://budahazy.org/hu/hirek/2011/februar/1062-budahazy-hunnia-magy...

2011.07.27.

"Elvesztettem minden illúziómat" - megint meghosszabbították Budaházy előzetesét

Egy "terrorista" gondolatai az "új országról":

Megszületett a magyarországi jogszolgáltató hatalom válasza Balsai kormánybiztos jelentésére és az ennek kapcsán a nemzeti jogvédők által a politikai okokból meghurcoltak érdekében a közkegyelemért indított kampányra.


 
Mindegy, hogy Szilvásyék hazaárulók, mindegy, hogy 2006-ban terrorcselekményeket hajtott végre a rendőrség, mindegy, hogy az MSZP megvalósította az erőszakos hatalomgyakorlást, akkor is Budaházy a „terrorista”, és maradjon csak börtönben. Mindegy, hogy tavaly ősszel már belátta a bíróság, hogy a „bűnismétlés veszélyéről” beszélni esetünkben fél évvel az MSZP bukása után már tarthatatlan, és igaz, hogy nem is volt rá utaló konkrét információ vagy adat soha, most így, már egy évvel utána, mégis visszakerült a nyakamba teherként ugyanazon bíróság egy másik tanácsa által a kiszámítható jogállam teljes hiányának ékes példájaként.
Vannak, akik azért vannak előzetes letartóztatásban, mert reális a veszélye, hogy szabadlábra helyezésük esetén bűncselekményt követnének egyből el (mondjuk belevágnák a kést az első szembe jövőbe és kirabolnák). És van, akire azért van ráaggatva a „bűnismétlésre veszélyes” bélyeg, hogy előzetes letartóztatásban lehessen a végtelenségig tartani, mindegy, hogy ez jogszerű-e, és mindegy, hogy milyen érveket hoz fel ez ellen, lesöprik érdemi vizsgálat nélkül. Ez utóbbi az én helyzetem.
Végleg elvesztettem minden illúziómat ezzel az országgal szemben, és lassan életszerűvé válik számomra a kérdés, mely oly sok honfiúi szívben megfogalmazódhatott már az elmúlt évszázadok során: vajon hazám nekem az a hely, hol ily kérlelhetetlenül üldöznek, s hol honfitársaim ily apátiával szemlélik önnön pusztulásukat, és ily értetlenséggel az ez ellen folytatott harcomat? De hát nem tudok szólni, írni, álmodni máshogy, csak ezen keserves sorsú nép zengő-bongó nyelvén, és itt lüktet ereimben ezer év küzdelme, gyötrelme, öröme és bánata! És mégis idegenné válhatok e tájon? Ó, támadj föl Hunnia, ha csak egy faluhatárnyi földön is, és fogadj magadba, mert nincs már nekem helyem máshol e világon.
Budapest, 2011. július 25.
Budaházy György


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 137
Tegnapi: 86
Heti: 294
Havi: 8 669
Össz.: 836 616

Látogatottság növelés
Oldal: III. Hazafiak napjainkban
Magyar Hősök - A Hazáért éltek, haltak - Magyar Hazafiak - © 2008 - 2024 - magyarhosok.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »