A második világháború befejező szakaszában a Moszkvából Magyarországra érkező kommunista vezetők eredendő gyanakvással tekintettek a fegyveres testületek tagjaira, bennük látván hatalmi törekvéseik legfőbb akadályozóit. A politikai küzdelmekben hamarosan ez a társadalmi réteg vált a Magyar Kommunista Párt elsőszámú céltáblájává. A kötet tanulmányai a megfélemlítés és a megtorlás sorozatának történetét mutatják be. A szerzők a legfrissebb kutatási eredményeikre támaszkodva tárják az olvasó elé a katonai perek mozgatórugóit, hatalmi-politikai motivációit, a diktatorikus rendszer mindenkiben ellenséget látó beteges gyanakvását.

A kötet tartalma:
Előszó
Okváth Imre: A katonai elit metamorfózisa, 1945–1950
Ötvös István: A Vörös János elleni vizsgálatok, 1945–1950
Böll Gábor: A VKF-2 szervezettörténete az újabb kutatások tükrében
Kovács Zoltán András: Csendőrsors Magyarországon 1945 után
Orosz Antal: A Sólyom-per
Markó György: Koncepciós perek a légierő tisztjei ellen
Zsitnyányi Ildikó: „A hazáért mindhalálig!”A magyar tisztikar ellen irányuló perek 1945–1953
Horváth Miklós: A forradalmat követő megtorlás a katonai igazsűgügyi szervek tevékenységének tükrében
Zinner Tibor: Az egyik gyújtózsinór a Rajk-Brankov-ügyhöz (is)

ZSITNYÁNYI ILDIKÓ

EGY „TITKOS HÁBORÚ” TERMÉSZETE
A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége tagjaival szemben
lefolytatott internálási és büntetőeljárási gyakorlat
1948-1950

„Hírszerző tevékenységünk során senkit sem
tettünk el láb alól. Ilyen utasítást sohasem kaptunk.
Három emberrablási kezdeményezésünk volt. Kettő a
Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét, az MHBK-t
érintette. Ezeket ma is jogosnak és helyesnek tartom,
hiszen a Zákó András, volt vezérőrnagy által vezetett
MHBK dolgozott a legaktívabban és a legagresszívebb
módon a Magyar Népköztársaság ellen.“1
(Farkas Vladimir v. áv. alezreredes, 1990.)

Részlet:
A Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályának (BM-ÁVO) - majd időközben, 1948 szeptemberétől BM Államvédelmi Hatóság (BM-ÁVH), 1950. január 1-jével pedig Államvédelmi Hatóság (ÁVH) - és a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Csoportfőnöksége (Katpol) együttműködésének, mely jellemzően nem volt problémamentes, talán egyik legnagyobb ‚sikere“ volt az az 1948-50 között lezajlott persorozat, melyben a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) szervezettel kapcsolatban álló, hazai ellenállási szervezkedés tagjait vonták felelősségre. A hivatalosan 1949. január 1-jével megalakult bajtársi szervezet a kitelepült magyar katonai egységek tagjait kívánta összefogni a megszálló nagyhatalmak övezeteiben. Az első kezdeményezések Innsbruckban és Karinthiában, vagyis Ausztria francia, illetve angol övezetében, valamint Németországban az amerikai övezetben, elsősorban Bajorországban indultak meg: az egykori bajtársak először egymástól függetlenül, majd később együttesen építették ki a közösség saját szervezeteit, intézményrendszerét. Az egyes magyar központokban az MHBK égisze alatt szerveződő kisebb csoportokból hamarosan megalakultak az egyes országok főcsoportjai is. Egy elsőként Ausztriában - Absam központtal (Zákó András vezérőrnagy3, Nádas Lajos vezérkari)
1 Farkas Vladimir: Nincs mentség. Az ÁVH alezredese voltam. Budapest, 1990. 304. o. Az egykori államvédelmi alezredes visszaemlékezésében valószínűleg Dósa Attila és Fehérváry István - személyükre a későbbiekben térünk ki - elrablására gondol, mely az ÁVH és a szovjet Állambiztonsági Minisztérium közös akciója volt. Kovács Attila, a CIC (Counter Intelligence Corps - az amerikai katonai titkosszolgálat) innsbrucki magyar vonalát vezető egykori hadnagy meggyilkolásáért a magyar katonai elhárítást terheli a felelősség.
2 Mivel a tárgyalt időszakban a BM-ÁVO szervezeti felépítése 1948-ban, majd 1950-ben is - a fentiek szerint - változott, az érthetőség és egyszerűség kedvéért a továbbiakban az ÁVH elnevezést használjuk.
3 Zákó András 1926-ban végzett a Hadiakadémián, ahol 1940 és 1942 között már alezredesi rangban oktatóként dolgozott. 1942-től a VI. hadtest vezérkari főnöke, immáron ezredesként, majd 1943-tól a 27. (vk.) ezredes és Korponay Miklós vk. százados vezetésével, Franciaországban vitéz Bak András vk. százados, Belgiumban pedig Kozma Ferenc vk. őrnagy kezdeményezésével. A kivándorlásokkal egy időben, Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és a világ más részein is megalakultak az egyes MHBK-csoportok.5 A kint élők összefogása és segítése mellett igyekeztek minél kiterjedtebb és szorosabb kapcsolatot tartani az anyaországban maradt egykori bajtársaikkal, segítve egy hazai ellenállás kibontakozását: ‚…a Zákó mozgalom 1946-47-ben indult meg. Csírája a háború alatt keletkezett ‘Kopjás‘ szervezkedés,6 vezetői ugyanazok: Zákó és Korponay. A jelenlegi szervezkedés célja, hogy tagokat gyűjtsenek, összeírjanak katonai szakképzettségük szerint arra a célra, hogy háború esetén [bár a beszervezéseknél külön hangsúlyozták ennek csekély valószínűségét a közeljövőben - Zs. I.] csapatokat lehessen belőlük szervezni. Konkrét cél a tagok összetartását és lehetőség szerint szociális viszonyaik megjavítását biztosítani.“7 1945 után tehát a Kopjás mozgalom törzse, Zákó és Korponay vezetésével nyugatra, a veisensteini hadifogoly-gyűjtőtáborba került, s már ott felvették a kapcsolatot az angolszász hírszerző szervezetekkel. Míg ez a kinti részről a nyugati hírszerző szervek - elsősorban a francia katonai hírszerzés központi szerve, a Deuxième Bureau, (‘Második Iroda‘) - által támogatott erőszakosabb beavatkozást jelentett a magyar belügyekbe, addig hazai részről inkább a szovjet jelenlét és a kommunista hatalomátvétel elleni - az esetek többségében csak elvi síkon megfogalmazott - tiltakozást, összefogást valamifajta változás reményében. Az információk áramlását széles körű ügynökhálózat és futárszolgálat kiépítésével próbálták megvalósítani, melynek azonban sok tagja fennakadt az egyre ‚hatékonyabban“ működő államvédelmi szervek hálóján. Ezeket vagy lekapcsolták, vagy saját ügynökként tovább foglalkoztatták.8 könnyű hadosztály vezetésével bízták meg. 1944-ben vezérőrnagyi rangban a VKF/2, valamint az Államvédelmi Központ élére nevezték ki. 1945 folyamán nyugatra, amerikai hadifogolytáborba került, innen nem is tért vissza. Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. Lexikon és adattár. Budapest, 2001. 376. o. 4 A Kopjás-mozgalom parancsnoki teendőit ellátó Zákó helyettese, a mozgalom vezérkari főnöke, Korponay Miklós vk. százados volt, aki a nyílt kiképzést és alkalmazást irányította. 5 Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985. Budapest, 1989. I. k. (a továbbiakban: Borbándi) 72œ75. o. 6 A német Werewolf-csoportok mintájára, Magyarországon 1944/45 fordulójától szervezett mozgalom, melynek feladata a szovjetek által elfoglalt területeken szabotázs és diverzáns feladatok végrehajtása volt. A tagokat a honvédcsapatok állományából, a VKF/2 (parancsnoka ekkor: Zákó András vezérőrnagy) toborzótisztjei válogatták. A ‚kopjások“ felett a közvetlen parancsnokságot a VKF/2 Különleges Alosztályának vezetője, Korponay Miklós (harcálláspont: Nagyalásony) látta el. A testületnek mind a német szárazföldi haderő (Heer), mind pedig a Waffen-SS felé közvetlen összekötőtisztjei voltak, akik révén a német parancsnokságok a Kopjás-mozgalom felett a parancsnokságot gyakorolták. A háború végére - az 1945 utáni magyar állambiztonsági szervek adatai szerint - 10 647 fő (ebből 259 fő tiszt, 618 fő tiszthelyettes és tisztes) kapott a Kopjás-mozgalom központjaiban kiképzést. Történeti Hivatal (TH) O-14964. 29-35. o. 7 Részlet Dósa Attila, a tárgyalt ügyből kifolyólag 1949-ben halálra ítélt, majd kivégzett nyugállományú hadnagy 1949. március 16-án felvett vallomásából. TH V-90034/1. 215. o. 8

A fogva tartottak egy másik csoportját - az eredeti elképzelések szerint 36, később a már fent említett Hetsey Pál ‚elkülönítésével“ összesen 35 főt - Dósa Attila és társai perében állították bíróság elé 1949. október végén. A bíróság az 1950 márciusában tartott fellebbviteli tárgyaláson 5 halálos ítéletet hagyott jóvá. Dósa Attilát, Varga Modesztó és Csúcs György főhadnagyokat, Szűcs József alezredest és Prettenhoffer Jenő főmérnököt, egykori tartalékos hadnagyot 1950. április 1-jén végezték ki.

Hogy az állambiztonsági szervek közötti együttműködés - akár csak egy ügyön belül is - mennyire nem volt összehangolt, azt a fent említett Csúcs György személyével kapcsolatos levélváltások is sejtetni engedik. A főhadnagyot, 1948 novemberi letartóztatását követően, 1949. február 20-án kísérték vissza az internálótáborból a Katpolra. Míg egy 1950. február 12-i jelentés szerint internálótáborban van, internálása többszöri meghosszabbítása mellett hallgatták ki, majd az 1949. június 3-án benyújtott ügyészi vádiratot követően október 20-án halálra ítélték. Ezt követően, december 29-én a Katonai Ügyészségre a következő levél érkezett a kistarcsai internálótáborból: „Kérem nevezettet szabadulás esetén hozzám kísértetni szíveskedjék, mivel jelenleg is internálás hatálya alatt áll.“ A bírói ítéletet, mely 1950. március 28-án vált jogerőssé, április 1-jén hajtották végre.

A következő nagyobb perre 1949 decemberében került sor, ahol Zách Sándor
nyugállományú hadnagy és 18 társa ügyében hozott elmarasztaló ítéletet a Markó utcai bíróság. A vádlottakat 1-től 15 évig terjedő kényszermunkára, illetve börtönbüntetésre ítélték.44 Voltak olyanok is - így Szepesi Artúr egykori főhadnagy vagy Móricz Gyula hivatásos főhadnagy -, akiknek, miután letöltötték az ítéletben kiszabott börtönbüntetésüket, véghatározattal további internálását rendelte el az ÁVH.

Az eddigi források ismeretében tehát a badeni Szovjet Katonai Törvényszék 16, míg a hazai igazságügyi szervek két perben, összesen 54 személy esetében hoztak elmarasztaló ítéletet. Az ügy további szereplőinek egy részét véghatározattal további internálással sújtották, és/vagy az 1953-as felülvizsgálatokat követően bíróság elé (41 TH V-48673.
42 Varga Modesztó felesége, aki ekkor Kalocsán töltötte a Zách-perben kiszabott büntetését 1951. március 31-én írt levelet a Katonai Ügyészségnek, hogy választ kapjon férje hollétére vonatkozóan. A cenzúrázott levél
alján csak annyi szerepel: "Kivégezve, választ nem adunk.“ TH V-90034/1. 145. o. 43 TH V-90034/4. 200. o. 44 A két perről lásd még Fehérváry: Börtönvilág 72-76. o.) állították, vagy szabadon bocsátották, egy töredékét pedig rendőrhatósági felügyelet alatt - általában hat hónapos internálási idő után - szabadon engedték.
A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége az 1948-1950 között lefolytatott perek
ellenére folytatta tevékenységét, továbbra is igyekezett fenntartani a kapcsolatot az anyaországgal. A bajtársi szervezet hazai működésével kapcsolatos felelősségre vonások kisebb-nagyobb fő-, illetve mellékperekkel, a további években is folytatódtak.

 

Oldal: 1945-1958. KATONAI PEREK
Magyar Hősök - A Hazáért éltek, haltak - Magyar Hazafiak - © 2008 - 2024 - magyarhosok.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat