Magyar Hősök - A Hazáért éltek, haltak - Magyar Hazafiak

Főprofil: 1945-1956. közötti időszak és 1956., Múltunk, jelenünk: magyar történelmi események, ősi hitünk, vallásunk, emlékművek

Magyar-szlovák "kis háború" Hősei, Áldozatai

28326magyarszlovkkishbor.jpg

A történészek által "kis háborúnak" elnevezett magyar-szlovák katonai konfliktus 1939. március 23-án tört ki és 1939. április negyedikéig tartott.

Magyar-szlovák "kis háború" Hősei, Áldozatai

A történészek által "kis háborúnak" elnevezett magyar-szlovák katonai konfliktus 1939. március 23-án tört ki és 1939. április negyedikéig tartott. A Horthy Miklós vezette Magyar Királyság akkor azért támadta meg a néhány nappal korábban létrejött, Jozef Tiso katolikus pap által vezetett fasiszta Szlovák Államot, hogy Kárpátalja Magyarországhoz való visszakerülésével nyugatabbra tolódjon az ottani magyar-szlovák határ.

A Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) kormánypárthoz közeli Slovo című társadalompolitikai hetilap legújabb számában közölt összefoglaló szerint az akkori katonai konfliktusnak a szlovák oldalon 21, a magyar oldalon pedig 20 áldozata volt. A konfliktus eredményeképpen végül mintegy 70 ezer korábbi szlovák állampolgár került vissza Magyarországhoz.

(MTI, NOL, Múlt-kor nyomán Szent Korona Rádió)
forrás: http://szentkoronaradio.com/elszakitva/2010_03_20_emlekmu-a-magyar-szlovak-kis-haboru-aldozatainak

2010.03.20.
Emlékmű a magyar-szlovák "kis háború" áldozatainak

Emlékművet állítanak Iglón (Spisská Nová Ves) az 1939. március 23-án kitört magyar-szlovák "kis háború" áldozatainak. Az emlékmű alapkövét ma rakták le a kelet-felvidéki város repülőterén.

"Mint minden évben, az idén is megemlékeztünk a kis háború kitörésének 71. évfordulójáról. Ez az esemény minden rendes embert meglepett, mert tíz nappal azután, hogy a Magyar Köztársaság (sic!) elismerte a szlovák államiságot, a Szlovák Államot a magyar fasiszta katonaság megtámadta" - jelentette ki az ünnepségen a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Ján Slota szerint nyilvánvaló párhuzam található az akkori (1939 márciusi) események, és a mai kor között, mert a magyar politika "alattomossága" a 21. században is megmutatkozik.

"A magyar politikusok azt szemléltetik, hogy politikájuk milyen álságos és alattomos. Sólyom (László) elnök úr nyilatkozataiban támadja a Szlovák Köztársaság szuverenitását és kiélezi a feszültséget Magyarország és Szlovákia között" - mondta a koalíciós párt elnöke.

Szlovákia számára a legnagyobb veszélyt a szerinte "neonáci Jobbik szüntelen erősödésében", valamint az állítólag katonai kiképzéssel rendelkező Magyar Gárdákban látja a magyarellenességéről elhíresült
politikus.

"Valami ilyesmi játszódott le 71 évvel ezelőtt. Az egyik oldalon elismernek, míg a másik oldalon támadnak és gyilkolnak" - hangoztatta Slota.

A történészek által "kis háborúnak" elnevezett magyar-szlovák katonai konfliktus 1939. március 23-án tört ki és 1939. április negyedikéig tartott. A Horthy Miklós vezette Magyar Királyság akkor azért támadta meg a néhány nappal korábban létrejött, Jozef Tiso katolikus pap által
vezetett fasiszta Szlovák Államot, hogy Kárpátalja Magyarországhoz való visszakerülésével nyugatabbra tolódjon az ottani magyar-szlovák határ.

A Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) kormánypárthoz közeli Slovo című társadalompolitikai hetilap legújabb számában közölt összefoglaló szerint az akkori katonai konfliktusnak a szlovák oldalon 21, a magyar oldalon pedig 20 áldozata volt. A konfliktus eredményeképpen végül mintegy 70 ezer korábbi szlovák állampolgár került vissza Magyarországhoz.

(MTI, NOL, Múlt-kor nyomán Szent Korona Rádió)


forrás:
http://szentkoronaradio.com/elszakitva/2010_03_20_emlekmu-a-magyar-szlovak-kis-haboru-aldozatainak

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 136
Tegnapi: 86
Heti: 293
Havi: 8 668
Össz.: 836 615

Látogatottság növelés
Oldal: 1939.03.23-04.04. Magyar-szlovák "kis háború"
Magyar Hősök - A Hazáért éltek, haltak - Magyar Hazafiak - © 2008 - 2024 - magyarhosok.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »